|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 38 találat | lapozás: 1-30 | 31-38 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Zöld Péter 2014. június 9.Madéfalva gyermekei GyimesbükkönLélekben egyben lenni, lelkileg feltöltődni gyűlt össze több ezer zarándok pünkösdvasárnap Gyimesbükkön. A történelmi Magyarország legkeletibb településén megtartott ünnepségek középpontjában idén a 250 évvel ezelőtt történt madéfalvi veszedelem és azt követően bujdosni kényszerülő székelyek kálváriája állt. Az 1764-ben történt madéfalvi székelymészárlást követően Moldvába menekült székelyek 1777 és 1786 között öt magyar falut alapítottak Bukovinában, kettő erős vallásosságukról (Istensegíts, Fogadjisten), kettő a számukra kegyelmet kieszközölő gróf Hadik András erdélyi királybiztosról (Hadikfalva, Andrásfalva), egyet pedig II. Ferencz József császárról (Józseffalva) neveztek el. A nehéz körülmények között élő bukovinai székelyek sorsának rendezése többször került a Magyar kormány figyemének középpontjába, ugyanis több hullámban vándoroltak el innen a világ minden tájára. A történészek a bukovinai székelyek négy főbb áttelepülési mozzanatát jegyezték fel. Elsőként 1883-ban 3520 bukovinai székely települt le Belgrád közelében, ők az al-dunai székelyek. Egy második csoport a 19. század végén, illetve a 20. század elején Déva környékére költözött, ahol megalakult többek között Csernakeresztúr és Sztrigyszentgyörgy, egy harmadik, kisebb csoport pedig 1905-ben Marosludas környékén telepedett le. A negyedik csoport hazatelepítése 1941-ben történt, amikor 13.198 bukovinai székelyt és 1000 főnyi moldvait telepítettek le Bácskában. Ezt a mozzanatot örökítette meg az a fotókiállítás, amely idén pünkösdkor volt látható a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskolában. A Hazatérés Bukovinából, 1941 című fotókiállítás létrejötte Kóka Rozália Magyar Örökség-díjas előadóművész érdeme, a Gyimesbe zarándokoló vendégek 40 darab A2-es méretű korabeli fotón keresztül élhették át az akkori történéseket. Négy népcsoport énekei, meséi Óriási tapsot kapott az a közel egy órás előadás, amelynek során a madéfalvi veszedelem után született népcsoportok énekeiből és táncaiból kaptunk ízelítőt. A Kóka Rozália által rendezett előadás során színpadra lépett a Madéfalvi Dalkör, a gyimesbükki hagyományőrzők, a pusztinai Hagyományőrző Együttes, illetve a bukovinai székelyek képviseletében a dél-dunántúli Palotabozsoki Dalkör, valamint Nyisztor Ilona, Fábián Éva és Sebestyén István népdalénekesek. Az Illés házaspár táncot, a rendező Kóka Rozália pedig az idős bukovinai székelyektől gyűjtött, Mária Trézsi (Mária Terézia) idejéből hátramaradt meséket adott elő, az előadás végén pedig közösen elénekelték a madéfalvi éneket, a Nekünk a legszebbik estét... című népdalt. Fergeteges tapsot kapott az ezt követően színpadra lép Sebő zenekar. Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes gyakori vendég a Gyimesekben, édesapja Sebő Ödön főhadnagy vezette 1944-ben a magyar csapatokat az oroszok elleni harcokban, az ellenség gyűrűjéből való kitörést pedig a nagysikerű, A halálra ítélt zászlóalj c. könyvben örökítette meg. Sebőék ezúttal a magyar költészet gyöngyszemeiből, Tinódi Lantos Sebestyéntől Weöres Sándorig, megzenésített versekből nyújtottak át egy csokorral a zarándokoknak. Zöld Péter, Márton Áron, Dani Gergely Az ünnepi szentmise előtt a száz éve, 1914-ben kirobbanó első világháború, illetve hetven éve, 1944-ben lezajlott második világháborús ütközetekben – a környező hegyekben – elhunyt több száz hősi halottra emlékeztek, majd a kontumáci templommal szemben álló, Hitünk Kapuja és a magyarság megmaradását szimbolizáló oszlopok előtt elmélkedtek. Ezt követően Balla Imre gyimesi lelkész az erre az alkalomra elkészült, Xántus Géza képzőművész által festett, közszemlére kihelyezett Gyimesi Boldogasszony oltárkép üzenetét osztotta meg a jelenlévőkkel. Az ünnepi szentmisét Salamon József gyimesbükki plébános mutatta be, aki prédikációjának első felében a szentlélek ünnepéről, ennek fontosságáról beszélt, majd három híres egyházi személyiség életpéldáját vázolta fel röviden: a Moldvába menekülő székelyek lelki gondozását vállaló Zöld Péter páterét, a 65 évvel ezelőtt éppen ezekben a napokban a Gyimesekben bérmakörúton lévő Márton Áron püspökét, illetve a negyven évvel ezelőtt, a kommunizmus sötét éveiben Gyimesbükkön templomépítésbe kezdő Dani Gergely plébánosét. Az idei gyimesbükki ünnepet az egykori határtól pár méterre álló, felújított vasúti őrház elé érkező – a Székely Gyorsot és a Csíksomlyó Expresszt vontató – mozdonyok fogadása zárta. Beszédet mondott Deáky András nyugalmazott iskolaigazgató, helytörténész, vállalkozó és Görbe Vilmos gyimesbükki polgármester. A jelenlévők Antal Tibor népdalénekessel közösen elénekelték el a Boldogasszony Anyánk című egyházi éneket és a Székely himnuszt. Lélekben feltöltődve indultak haza a Gyimesekből a zarándokok. Bizonyára többen észrevették, a szentmise alatt egy fiatal házaspár előtt békésen lobogott egymás mellett a székely és az osztrák zászló Dobos László. Székelyhon.ro 2014. június 12.Pünkösd magyarságban és hitbenIdén is több százezer hívő zarándokolt el a Kis- és Nagysomlyó hegy közötti nyeregbe, ahol öntudatra ébredésre és a közösség szolgálatára buzdította a híveket a pünkösdszombati szentmisén Oláh Dénes marosvásárhelyi főesperes. Többnyire gyalogosan érkeztek a keresztalják a környező székelyföldi falvakból a legnagyobb magyar zarándoklatra, de a Kárpát-medence és a nagyvilág számos más pontjáról is. Idén három különvonat szállította Magyarországról a zarándokokat, tiszteletükre az erdélyi vasútállomások többségén ünnepi fogadtatásban részesültek. A zarándokvonatok utasai az ezeréves határhoz is ellátogattak, és a gyimesbükki kontumáci kápolnánál hallgatták meg a pünkösdvasárnapi szentmisét. Az utolsó zarándokvonat hétfőn hagyta el az országot, utasait Sepsiszentgyörgyön több százan búcsúztatták. Mi-tudat és tündérkert Jakubinyi György gyulafehérvári érsek vezette a Nyeregben megtartott szentmisét, aki a szentmise kezdete előtt kijelentette: annak a nemzetnek van jövője, amelynek gyermekei vannak. „A boldog élet titka az ige figyelmes hallgatásában, majd az életben történő aprópénzre váltásában ölt testet” – hívta fel a figyelmet a Hármasoltárnál mondott szentbeszédében Oláh Dénes. Mint fogalmazott, e tekintetben valóban „nagy volt” Szűz Mária, Jézus anyja, akiről a szentírás is megjegyezte, hogy a szavakat szívébe véste, és elgondolkodott rajtuk. A pünkösdkor megalakult jeruzsálemi ősegyházközséggel kapcsolatban kijelentette: meg kell próbálni a mai plébániai közösségeket és a magyar civil szervezeteket is olyan közösségekké formálni, mint az ősegyház, amely megélte Isten szavát, és ez boldoggá, vidámmá, egymásra figyelő és egymást szerető közösségé alakította. „Akkor lennénk mi az Ige igazi hallgatói, ha a Somlyó hegyén mindenki szembesülne a képességeivel, és a Szűzanyára tekintve eldöntené, hogy ha valamit birtokol, ettől kezdve a közösbe teszi, hogy közösségeink sorsa jó irányba mozduljon el” – mondta Oláh Dénes. A magyar népet, a székely közösségeket is megcélozták azok az arctalan démoni erők, amelyek szét akarják verni (…), és ki akarják szolgáltatni a multik kénye-kedvének – fogalmazott a főesperes. Arra buzdította a híveket, hogy magyarságukat és római katolikus hitüket ne válasszák szét. „Ha becsületes emberként, elkötelezett emberként akarunk élni, a kettőt szorosan össze kell kapcsolni, és meg kell élni” – hangoztatta, és fontosnak nevezte, hogy a nemzeti és egyházi közösségek öntudatra, vagyis „mi-tudatra” ébredjenek. Oláh Dénes szerint elég volt az értelmetlen zászlólengetésből, az egyházi és a nemzeti romantikából, rá kell ébredni, hogy eljött a munka ideje, amikor mindenki ott teszi a kötelességét becsülettel és számolatlanul, ahová Isten állította. „Ha öntudatra ébredtünk, ha megszólalt bennünk a lelkiismeret, ha elindultunk a megtérés útján, akkor minden amit tehetünk, hogy felkínáljuk az életünket, mindenestül” – mondta a főesperes. A csodák ideje nem járt le, de olyan tanárokra, lelkipásztorokra és szülőkre van szükség, akik meg tudják győzni a gyermekeket és a fiatalokat, hogy adottságaikat tegyék be a közösbe, és ne tartsák meg maguknak. „Ha képességeinket mind közreadnánk, akkor lehetne még egyszer Erdély földje tündérkert”. Gyimesbükki emlékezés A történelmi Magyarország legkeletibb településén, Gyimesbükkön tartott ünnepségek középpontjában idén a 250 évvel ezelőtt történt madéfalvi veszedelem és az azt követően bujdosásra kényszerülő székelyek kálváriája állt. Az 1764-ben történt madéfalvi székelymészárlást követően Moldvába menekült székelyek 1777 és 1786 között öt magyar falut alapítottak Bukovinában, kettőt erős vallásosságukról (Istensegíts, Fogadjisten), kettőt a számukra kegyelmet kieszközölő gróf Hadik András erdélyi királybiztosról (Hadikfalva, Andrásfalva), egyet pedig II. József császárról (Józseffalva) neveztek el. A nehéz körülmények között élő bukovinai székelyek sorsának rendezése többször került a Magyar kormány terítékére, több hullámban vándoroltak el onnan a világ minden tájára. Balla Imre gyimesi lelkész Xántus Géza képzőművész erre az alkalomra festett Gyimesi Boldogasszony oltárképének üzenetét osztotta meg a több ezer összegyűlt zarándoknak. Az ünnepi szentmisét Salamon József gyimesbükki plébános mutatta be, aki prédikációjában a Szentlélek ünnepéről, annak fontosságáról beszélt, majd három híres egyházi személyiség életpéldáját vázolta fel röviden: a Moldvába menekülő székelyek lelki gondozását vállaló Zöld Péter páterét, a 65 évvel ezelőtt a Gyimesekben bérmakörúton lévő Márton Áron püspökét, illetve a negyven éve a kommunizmus sötét éveiben Gyimesbükkön templomépítésbe kezdő Dani Gergely plébánosét. Békeima: soha többé háborút! A katolikus egyházfő, az izraeli és a palesztin elnök békére való felhívásával zárult a Ferenc pápa által kezdeményezett békeima a vatikáni kertekben, ahol zsidók, keresztények és muzulmánok imádkoztak a békéért. A békeima első felében héber, angol és arab nyelvű imádságok követték egymást, amelyeket Ferenc pápa, Simon Peresz és Mahmúd Abbász a vatikáni kertekben egymás mellett ülve hallgatta. Az imákat a zsidó-keresztény-muzulmán delegációk tagjai mondták el. A héber imádságot David Rosen rabbi, a Vallásközi Konzultáció Nemzetközi Zsidó Bizottságának elnöke zárta le. Az angolul szóló keresztény imádságot I. Bartolomaiosz konstantinápolyi pátriárka kezdte el mondani. Az arab ima elején Szent Ferenc egyik békehimnuszát idézték. A közel-keleti békeima végén a katolikus egyházfő, majd az izraeli és a palesztin elnök is beszédet mondott. Az elsőként és olaszul beszélő Ferenc pápa úgy fogalmazott, „a békéhez nagyobb bátorság kell, mint a háborúhoz.” Az egyházfő kijelentette, a Szentföldért mondott imádság előrelépés azon az úton, amely az egységet a megosztottság elé helyezi. „A világot elődeinktől örökségbe, gyermekeinktől pedig kölcsön kaptuk. Fiaink belefáradtak a háborúkba, és arra vágynak, hogy megpillantsák a béke hajnalát. A békével azoknak a fiataljainknak is tartozunk, akik éppen a békéért haltak meg” – fogalmazott Ferenc pápa. Hangsúlyozta, a béke már többször közelinek tűnt, mégsem valósult meg. Ezért van szükség az imára, hogy a „félelem bizalommá, a feszültség megbocsátássá, a fegyverek a béke eszközeivé változzanak. Csakis Isten tudja lefegyverezni a nyelveket és kezeket, hogy soha többé ne legyen háború, megosztottság és gyűlölet!” – hangsúlyozta Ferenc pápa. Simon Peresz izraeli államfő héber és angol nyelvű beszédében kijelentette: a békét nem könnyű elérni, de az izraeli és a palesztin szülőknek is kötelessége, hogy békét teremtsenek gyermekeiknek, még ha ez áldozatokat és kompromisszumokat is követel. Az izraeli elnök hangsúlyozta, hogy Ferenc pápának a békeimára való felszólítása ösztönző erőként hatott és „megérintette a szíveket”. „Soha többé háborút!” – mondta Peresz emlékezve, hogy kilenc éves kora óta tudja, mi az a háború. Mahmúd Abbász palesztin elnök olyan békét kért, amely igazságot, méltó életkörülményeket, szabadságot és független palesztin államot biztosít. Hangoztatta: legyen vége a palesztin nép szenvedéseinek és a Szentföld legyen biztonságos föld mindenki számára. Mindhárman a béke szóval zárták beszédüket, amelyet olaszul, héberül és arabul is elismételtek. A beszédeket követő kézfogás helyett Ferenc pápa, Simon Peresz és Mahmúd Abbász arcon csókolta egymást. A vatikáni kertekben elültettek egy olajfát, majd a békeima helyszínével szomszédos épületbe, a IV. Pius-házba mentek, ahol zárt ajtók mögött tanácskoztak. Erdélyi Napló (Kolozsvár) 2016. április 5.Egy 1702-es levél több ezer budzsáki magyarrólÚjabb bizonyíték arra nézve, hogy székely eleink honnan érkezhettek mai lakóhelyünkre 1702. március 2-án az erdélyi katolikus nemesség levelet ír a jezsuita rend generálisának, Michele Angelo Tamburininak, amelyben lelki támogatást kérnek az Európa szélén, a Budzsákban élő magyarok számára. (Budzsák a történelmi Besszarábia déli részét jelenti, amelyen ma Moldova Köztársaság és Ukrajna osztozik). Elmondják, a régi magyar királyok több ezer magyart raktak ide határőrnek, akik az idő változásával török uralom alá kényszerültek, de katolikus vallásukat megtartották. Már régebben is kérték, hogy küldjenek közéjük magyar papokat, de eddig a háború akadályozta azt. Most, hogy ezen a vidéken helyreállt a béke, kérik a jezsuita rend generálisát, írjon az ausztriai rendtartományi főnöknek, küldjön közéjük feddhetetlen életű jezsuita szerzeteseket. Hogy ez a levél nemigen keltette fel a kutatók figyelmét, talán annak „köszönhető”, hogy a budzsáki magyarok nagy, több ezres létszámáról szóló információ kitalációnak tűnhet(ett), mivel más adatok ezt nemigen erősítették meg. Ugyanakkor érdemes körüljárni, vajon az erdélyieknek nem volt-e igazuk a levélben. Egyáltalán, az alapkérdés az, hogy tudhattak-e többet a székelyek/erdélyiek Budzsák felekezeti viszonyairól, mint a Sancta Congregatio de Propaganda Fide hitterjesztő atyái, akik sokat járnak 1623-tól kezdődően Moldvában. Székely foglyok a Budzsákban A 17. században a bucsáki (budzsáki) tatárok és erdélyiek között gyakori az érintkezés, és nem a legjobb értelemben: ezen időszak tatárjárásai éppen a budzsákiakhoz kötődnek. 1658-ban ők azok, akik Tordát porig égetik. A legnagyobb, legemlékezetesebb tatár támadás 1694-ben történt, amikor a Mirza kán vezette 1200 bucsáki lovas körülbelül hétezer székelyt hurcolt el, köztük jelentős székely elöljárókat. Arra, hogy a székelyek jócskán megülik magukat a Budzsákban, tanulságos a Sándor család tagjainak története: Sándor János, akkor csíki alkapitány, fogságba esik, vele együtt feleségét, Angyalosi Erzsébetet és testvérét, Sándor Mihályt is elvitték a tatárok. Elsőként Sándor Mihály szabadul, hogy összeszedje a váltságdíjat testvére számára, majd Angyalosi Erzsébet, legvégül Sándor János, aki egyes feltételezések szerint 1695-ben tér haza, augusztus után. Ezek szerint akkora székely (magyar) tömeg járta meg akaratán kívül a Budzsákot, és töltött ott huzamosabb időt, hogy azt kell mondanunk: ha ők úgy tudják, hogy ott több ezer régi magyar él, akik a régi magyar királyok alatt kerültek oda határőrnek, akkor az úgy is van. Budzsák története Ahhoz, hogy tisztábban lássuk, miért is tudnak az erdélyi (volt) hadifoglyok többet Budzsákról, mint a de Propaganda Fide atyái, a térség történetét kell megismernünk. A legfontosabb tudnivaló az, hogy a Budzsák nem tartozott Moldvához. A Duna, Prut és Dnyeszter közötti vidéken 1484-től kezdődően a törökök egyre nagyobb területeket foglalnak el, amelyeket azonnal a törökök segédnépe, az úgynevezett nogaji (krími) tatárok laknak be. A Fekete-tenger partján levő, a városok/várak melletti részek (Dnyeszterfehérvár, Chilia, Ismail, Reni) közvetlen török fennhatóság alatt vannak, a többi pedig a törökök segédnépeként a krími tatárok kezén. A területet egészen a 19. századig a moldvai (és általában a nyugati) kancelláriákban Besszarábia néven említik, a törököknél és tatároknál Budzsák néven szerepel, ami tatár nyelven ‘sarkot’ jelent (mint ahogy azt maga a tatár származású Dimitrie Cantemir írja híres, Descriptio Moldaviae című munkájában, 1714–1716 között). Mekkora volt a Budzsák kiterjedése? Valamiféle automatizmusból következően sokan úgy tartják, a tatárok/törökök által uralt terület csupán a ma Ukrajnához tartozó, Dnyeszter és Duna közötti területet jelentette. Ez az elképzelés teljesen hibás: a 16. század elejétől a 18. század végéig (technikailag az 1812-es török–orosz békekötésig) török/tatár kézen levő Budzsák ennél jóval nagyobb volt. A Dnyeszter partján felnyúlott egészen Csöbörcsökig, amelyet hat másik faluval együtt 1595-ben kapott meg a krími tatár kán – ugyanakkor Csöbörcsök és környéke már nem a budzsáki, hanem a krími tatároké volt. Innen egy nagyjából egyenes kelet-nyugati vonal mentén tartott a budzsáki–moldvai határ a Prut felé, egészen a moldvai Bârlad/Barlád magasságáig. Igaz, egy csík a Prut mellett, a Codrii Tigheciului/Tigheci erdőség a moldvaiak kezében maradt – erről Dimitrie Cantemir azt mondja, hogy ez a legjobb védelem a „szkíták” (tatárok) ellen. „Fővárosa Smoila” Az 1600-as évek legelején a Budzsákban élő tatárok önállósodnak, „autonómiát kapnak”, a Krími Kánság részfejedelemségévé válnak, saját vezetővel, Cantemir pasával, aki nem más, mint a későbbi moldvai fejedelem, Dimitrie Cantemir nagyapja. A 40 ezer harcosból álló budzsáki tatárhorda jelentős tényező volt a térségben, hisz folyamatosan rabolta Moldvát, Erdélyt, Lengyelországot és Oroszországot. Bandinus 1648-ban így ír a Budzsákról: „2. Helyénvaló itt egyet-mást feljegyezni szomszédainkról, hogy belássuk, mekkora veszedelemnek teszi ki magát, aki a Moldvában szétszóródó katolikusoknak lelki táplálékot akar szolgáltatni. A török szomszédsága kelet felől a Puruthnál kezdődik. A legközelebbi város Rhene [Reni], fal nem veszi körül, a Duna mentén, a másik Kilie [Kilia], fallal körülvéve a Duna déli részén. Rhenénél óriási puszták kezdődnek, melyeket Bucsaknak hívnak a Duna s a Dnyeszter között. Béke idején 60 falu van ott. Fővárosa Smoila [Ismail]. 3. E pusztaságra húzódnak a tatárok, valahányszor a szomszéd keresztény vidékeket pusztításaikkal nyugtalanítják. Itt néhány évvel ezelőtt tanyát vert a nevezetes tatárvezér, Kantamir, és mintegy 15 éven át pusztította Lengyelország vidékeit gyakori s félelmetes betöréseivel, s a lengyel csapatokat egy szálig levágta. Hadiszerencséjétől elbizakodva már-már az egész kereszténység megsemmisítésén gondolkodék. Ő ugyanis az erő, vadság s gyorsaság tekintetében kiváló 40 000 katonáját Bucsakban mindig kéznél tartá, s ezeket napról napra szaporítgatá Tatárország minden vidékéről, s azok seregestől jövének a keresztények szabad prédálására. Felbátorítá erre a keresztény fejedelmek között dúló egyenetlenség és viszálykodás.” A „látható Csöbörcsök” Nézzük, mi a helyzet Csöbörcsökkel, amely magyar lakossággal rendelkezett. Ennek a helyzete teljesen speciális: tatár kézen van, ám nem tartozik a Budzsákhoz. 1639-ben úgy írja le Niccolo Barsi de Lucca, mint amely település Moldvához tartozik, ám mégis a krími tatár kán egyenes fennhatósága alatt van. Talán ezen különleges helyzete miatt kerül/marad meg a hitterjesztők látókörében – és talán ezért van, hogy „mély” Budzsákban található, a keresztény Moldvához egyáltalán nem kötődő más katolikus településekről semmi hír nincsen, az erdélyi nemesek levelén kívül. Ugyanakkor az iratok Csöbörcsököt említve azt is elmondják, hogy környékén (vagy inkább ez Budzsákra értendő?) nagy számú katolikus falu található. A csöbörcsöki magyar katolikusokról az első említés 1632-ből való, Paolo Bonnici ferences misszionárius szerint Huși/Huszvárosból kiindulva, a Pruton és a Dnyeszteren túl (hiba: a Dnyeszteren nem kell keresztülmenni), a tatárok pusztáinál található Csöbörcsök 12 faluval, Csöbörcsökön 300 család régen szintén katolikus volt, csak a paphiány miatt átálltak ortodoxnak vagy lutheránusnak. A már idézett Niccolo Barsi de Lucca 1639-es jelentése szerint Csöbörcsök szomszédságában hét másik falu van (hogy katolikus-e vagy sem, nem világos), Csöbörcsökön 30 házban magyar katolikusok élnek, s nemrég épült a templomuk. A lengyelországi jezsuiták moldvai missziójának 1654. április 6-i jelentése szerint Csöbörcsökön és körülötte mintegy 20 faluban nagyobbrészt katolikus magyarok laknak. Damokos Kázmér, a csíksomlyói ferences kolostor főnöke 1657-ben hat vagy hét katolikus faluról tud Csöbörcsök környékén. A cári szolgálatban álló Turkoly Sámuel 1725. Szentgyörgy hava 10-én levelet küld Asztrachán városából, a Káspi-tenger mellől, amelyben leírja, hogy „Most is Krimben a’ Tatár kám protectioja alatt hét magyar faluk vagynak, a’ mellyekben Magyarul beszélnek. Én azon hét falukban voltam is”. A fentiekből teljesen nyilvánvaló, hogy Turkoly itt Csöbörcsökről és a mellette levő hat faluról ír, amit a Zöld Péter szövegével való szinte szó szerinti egyezés is erősít (a tatár kán védelme alatt állnak/ a tatár kán alattvalói, ezért senki se meri bántani őket). 1767-ben Zöld Péter szinte pedánsan pontosan fogalmaz, mikor azt mondja, „Csöbörcsök városa a krími Tatárország széleiben van, és mellette három másik katolikus falu is található. A város és a három falu a krími kán első feleségének az alattvalói, azért senki se meri őket bántani.” A fentiekből úgy tűnik nekem, Zöld egyáltalán nem túloz, mikor azt állítja, néhány nap alatt 7139 személyt gyóntatott és 2512-t keresztelt meg. Hogy valamiféle következtetést is levonjunk, ők lehetnek azon többezres budzsáki magyarság leszármazottai, akiket az 1702-es levél említ. A Budzsákban élő magyarokról utolsóként Gegő Elek ad hírt 1838-ban: „A bennmaradtak többnyire neszterfehérvári körzetben laknak [azaz a Dnyeszter mentén, mint Csöbörcsök], s ámbár eloláhosodtak is, a kilii és az iszmaili oláhoktól (a magyar nyelv sajátságát az oláhba átöntvén) igen különböznek. Ezt P. Sándornak s a többi más moldvai magyar rokonainknak, kik Bessarábiát beutazták, tapasztalásaikból.” Talán egyszer majd őket is megtaláljuk... Sántha Attila Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2016. június 2.Csíkszék több településén is a víz lett az úrTöbb patak is kilépett medréből csütörtökön Csíkban a lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt. Áradás volt Csíkajnádon, Csíkjenőfalván összehangolt árvíz elleni védekezést láttunk, Csíkmadarason viszont ennek hiányát. A csíkszeredai csatornahálózat sem bírta a terhelést, néhány utcában felgyűlt a víz. Az erős esőzés következtében Csíkszereda alacsonyabban fekvő utcáiban gyűlt össze az a vízmennyiség, amelyet az esőcsatorna nem tudott elnyelni. Több helyen, így a Zöld Péter utca alsó részén, a Nagyrét és a Stadion utcákban, a Márton Áron és Hunyadi János utcák kereszteződésénél és Brassói úton a csatornákból feltörő víz mozdította el az aknafedeleket, elárasztva az úttestet. A Tavasz utcában több lakóház udvarára, pincékbe tört be a víz, a hivatásos tűzoltókat is riasztották, akik szivattyút is hoztak. „Csíkszeredában a talaj annyira telített már vízzel, hogy a talajvíz több pincét is elöntött Zsögödben” – mondta el Füleki Zoltán alpolgármester. Zsögödben a Kútpatak utcát veszélyeztette leginkább az áradás, a Fitód-patak tegnap délután még nem öntött ki, a dombról lezúduló víz viszont több ház udvarát elárasztotta, ott szivattyúzni kellett. Csibában is több ház udvarára jutott be az ár. A polgármesteri hivatal felkészült az árvíz elleni védekezésre, munkagépeket, homokzsákokat és megfelelő számú személyzetet mozgósítottak – tudtuk meg. A Rákos-patak áradásával küzdöttek Ajnádon is, a helyi önkéntes tűzoltók és polgárok homokzsákokkal igyekeztek útját állni a víznek, amely itt is kertekben, udvarokban tört utat magának. Csíkmadarason a Madaras patakának fő ága még nem, de egyik mellékága csütörtökön kora délután már kilépett a medréből. A Falumelyéke utcában, a vasúti aluljáró melletti szakaszon beömlő ár miatt már alig lehetett autóval közlekedni, az út széli árkok felteltek, a víz az utcán folyt, veszélyesen közelítve a portákhoz. A Jenőfalván látottakkal ellentétben itt sem homokzsákokat, sem védekezést nem tapasztaltunk, sem az említett helyszínen, sem más utcákban. Hidat rongált meg az áradás Gyimesközéplokon A csütörtök délutáni órákban leállították a vasúti közlekedést Csíkszereda és Kománfalva között, mivel egy patak megáradása miatt egy megrongálódott hidat kell helyreállítani Gyimesközéplokon – tájékoztatott a helyszínen dolgozó sürgősségi esetek felügyelőségének képviselője. Kovács Attila Székelyhon.ro 2016. június 3.Vízben áll Csíkszék egy részeTöbb patak is kilépett medréből csütörtökön Csíkban a lehullott nagy mennyiségű csapadék miatt. Áradás volt Csíkajnádon, Csíkjenőfalván összehangolt árvíz elleni védekezést láttunk, Csíkmadarason viszont ennek hiányát. A csíkszeredai csatornahálózat sem bírta a terhelést, néhány utcában felgyűlt a víz – számol be Kömény Kamilla és Kovács Attila a kronika.ro-n. Az erős esőzés következtében Csíkszereda alacsonyabban fekvő utcáiban gyűlt össze az a vízmennyiség, amelyet az esőcsatorna nem tudott elnyelni. Több helyen, így a Zöld Péter utca alsó részén, a Nagyrét és a Stadion utcákban, a Márton Áron és Hunyadi János utcák kereszteződésénél és Brassói úton a csatornákból feltörő víz mozdította el az aknafedeleket, elárasztva az úttestet. A Tavasz utcában több lakóház udvarára, pincékbe tört be a víz, a hivatásos tűzoltókat is riasztották, akik szivattyút is hoztak. „Csíkszeredában a talaj annyira telített már vízzel, hogy a talajvíz több pincét is elöntött Zsögödben” – mondta el Füleki Zoltán alpolgármester. Zsögödben a Kútpatak utcát veszélyeztette leginkább az áradás, a Fitód-patak csütörtökön délután még nem öntött ki, a dombról lezúduló víz viszont több ház udvarát elárasztotta, ott szivattyúzni kellett. Csibában is több ház udvarára jutott be az ár. A polgármesteri hivatal felkészült az árvíz elleni védekezésre, munkagépeket, homokzsákokat és megfelelő számú személyzetet mozgósítottak. Önkéntesek is dolgoztak Csíkjenőfalván Csíkjenőfalván, akárcsak két nappal előtte, a település központján átvezető megyei utat lepte el az áradat, amelyet elsősorban a Székaszó és Csergópatakok kiöntése okozott – tudtuk meg a helyszínen. „Összefogott a falu, segítenek” – mondta egy helybeli asszony, akinek udvarára már utat tört a víz, de a pincelakást homokzsákok védték. Több száz méteres szakaszon kellett leállítani az autós forgalmat, itt a házakat és a mellékutcák bejáratait homokzsákokkal védték, a helybeli polgárok és önkéntes tűzoltók, valamint munkagépek segítettek a zsákok hordásában és elhelyezésében. Több udvarban, kertben patakként folyt a víz már kora délután. A Rákos-patak áradásával küzdöttek Ajnádon is, a helyi önkéntes tűzoltók és polgárok homokzsákokkal igyekeztek útját állni a víznek, amely itt is kertekben, udvarokban tört utat magának. Csíkmadarason a Madaras patakának fő ága még nem, de egyik mellékága csütörtökön kora délután már kilépett a medréből. A Falumelyéke utcában, a vasúti aluljáró melletti szakaszon beömlő ár miatt már alig lehetett autóval közlekedni, az út széli árkok felteltek, a víz az utcán folyt, veszélyesen közelítve a portákhoz. A Jenőfalván látottakkal ellentétben itt sem homokzsákokat, sem védekezést nem tapasztaltunk, sem az említett helyszínen, sem más utcákban. A csütörtök délutáni órákban leállították a vasúti közlekedést Csíkszereda és Kománfalva között, mivel egy patak megáradása miatt egy megrongálódott hidat kell helyreállítani Gyimesközéplokon – tájékoztatott a helyszínen dolgozó sürgősségi esetek felügyelőségének képviselője. Súlyos károk a mezőgazdaságban Nehéz helyzetbe kerültek az alcsíki növénytermesztő gazdák is az elmúlt napok időjárása következtében. A korábbi jégeső, illetve a parcellákon felgyülemlett víz további gondokat is okozhat az elkövetkező időszakban. „Míg tavaly a júliusban beállt szárazság volt a probléma, addig jelenleg az eső akadályozza a gazdákat" – hívta fel a figyelmet Török Jenő, a Hargita megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője. Mint mondta, májusban Csíkszeredában átlagosan 110 liter csapadék hullott le négyzetméterenként, Alcsíkon ennél valamivel több. Az elmúlt három napban mintegy 60–70 litert mértek négyzetméterenként Alcsíkon, így ott van a legnagyobb gond. Csíkszentmártonon és Csíkkozmáson a napokban jégeső is hullott, ami több parcellán tett kárt a vetésekben, a lucernában, de a krumpli leveleit is meghasogatta, azonban amíg a pityóka kiújul, a lucernából lesz következő termés, addig a gabonákban jelentősebb a kár – magyarázta a szakember. Megjegyezte azt is, hogy emellett már most is vannak olyan parcellák, ahol kötöttebb a talaj, ott a sorok között megállt az esővíz. Amennyiben folytatódik az esőzés – és az előrejelzések szerint tovább is hasonlóan alakul az időjárás –, akkor megjelenhetnek a gabonák levélbetegségei, illetve a burgonyavész. Továbbá a gépekkel nem lehet majd a parcellákra rámenni a kezelések elvégzése végett. Sőt azokon a pityókaföldeken, ahol napokig áll a víz, később a rothadás is megjelenhet – sorolta a lehetséges nehézségeket az igazgató. Habár az eddigi károkról egyelőre hivatalos felmérések nincsenek, de becsléseik szerint a nagy esőzések több ezer hektáron okoztak kárt. A konkrét számadatokhoz szükséges az is, hogy az érintett gazdák, amennyiben 30 százalékosnál nagyobb kár érte őket, azt jelezzék az önkormányzatnak, hogy a sürgősségi helyzetekért felelős helyi bizottságok számba vehessék azokat. Az ő felméréseik szerint ellenőriznek, összesítenek a megyei mezőgazdasági igazgatóság alkalmazottai – ismertette az eljárást Török Jenő. Hozzátette, Szentmártonban már tettek le kárbejelentést, de egyelőre a legtöbb esetben még nem érte el a kár a 30 százalékos arányt. Azonban ha a következő napokban is hasonló mennyiségű eső zúdul le, akkor megnövekedhet a bejelentések száma. Vitos László, a csíkkozmási Nyerges Mezőgazdasági Társulás vezetője megkeresésünkkor éppen a mezőn tevékenykedett, munkatársaival a felgyülemlett vizet próbálták lecsapolni a mezőgazdasági területeikről. Érdeklődésünkre elmondta, a korábbi jégeső jelentős kárt okozott a Kozmásról a Nyerges-tető felé vezető út melletti búza-, a nagyobbra nőtt burgonya- és a kukoricaparcellákban is. Esetükben a jégverés negyven hektár búzát, 15 hektár burgonyát érintett, de a parcellákon megállt víz minden általuk megművelt területre kiterjed – írja a kronika.ro. Erdély.ma 2016. június 14.Hogy ne felejtsük el, milyen országban élünkJogerős bírósági végzés nyomán több olyan forgalmi táblát cserélnek le Csíkszeredában, amelyeken elöl szerepelt a magyar és csak utána a román nyelvű felirat. Ezek miatt korábban a prefektusi hivatal perelt, és nyert, idén pedig a Dan Tanasă vezette egyesület is pert indított a város ellen. Az elmúlt napokban a Márton Áron, Nagyrét, Szék és Taploca utcák kereszteződésénél helyettesítettek újakkal két régi, megfakult forgalmi táblát, amelyeken már az is nehezen volt kivehető, hogy elsőként magyarul, majd utána románul tüntették fel az információkat. Két másik még a helyén van, és több ugyanilyen tábla található az Igazságügyi Palotához közeli körforgalom környékén, amelyeken viszont jól látszik, hogy elöl van a magyar és utána a román felirat. A táblákon levő nyelvi sorrend miatt először 2010-ben bírságolta meg két alkalommal a közlekedésrendészet a polgármesteri hivatalt, de a jegyzőkönyveket bíróságon támadták meg, és keresetüket elfogadták. A prefektusi hivatal 2012-ben szólította fel a polgármestert és a helyi önkormányzatot a táblák eltávolítására. Ez nem történt meg, a pert követően a Hargita Megyei Törvényszék 2013 júliusában döntött arról, hogy ez a fajta kétnyelvűség nem megengedett, és ezek a táblák nem maradhatnak az említett két útkereszteződésnél. A város vezetősége a Marosvásárhelyi Ítélőtáblánál fellebbezett, amely ezt elfogadta, és az ügyet újratárgyalásra visszautalta a Hargita Megyei Törvényszékre, amely elfogadta a prefektus keresetét. „Jogerős bírósági végzésnek teszünk eleget a táblák cseréjével, ez a Márton Áron, Nagyrét, Szék és Taploca utcák, illetve a Vártér, Zöld Péter és Szász Endre utcák és a Testvériség sugárút kereszteződéseinél történik meg” – tájékoztatott kérdésünkre Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere. Idén áprilisban a Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) is beperelte Csíkszereda polgármesterét és helyi önkormányzati képviselő-testületét, azt kérve a Hargita Megyei Törvényszéktől, hogy kötelezze őket az összes olyan forgalmi tábla cseréjére a megyeszékhelyen, amelyeken a magyar feliratok megelőzik a román nyelvűeket, helyettük pedig a törvénynek megfelelően olyanokat helyezzenek ki, amelyeken a román megnevezések szerepelnek elöl. A dokumentumnak a Hargita Megyei Törvényszék által rendelkezésünkre bocsátott másolata szerint a panaszos az alkotmányra és a helyi közigazgatásról szóló 2001. évi 2001-es törvény előírásaira hivatkozik. „Azok a személyek, akik egymást követték a csíkszeredai polgármesteri hivatal vezetésében, revizionista, sovén és egyértelműen románellenes eszméktől vezérelve sok éve próbálják elfogadtatni hivatalos nyelvként a magyar nyelvet Romániában” – írja az ADEC törvényszékhez eljuttatott keresetlevele, amely szerint az említett vezetők és helyi önkormányzati képviselők nem riadtak vissza az etnikumok közötti gyűlöletre való uszítástól és a románok elleni erőszaktól sem, hogy a magyar nyelv hivatalos nyelvként történő elfogadását kierőszakolják. Kovács Attila Székelyhon.ro 2016. június 20.Volt, ahol pár nap alatt négyszer is kiöntöttek a patakokA Hargita megyei prefektusi hivatal összesítést készített a megyét május végén és június elején sújtó áradások okozta károkról, megbecsülve az okozott károk értékét is. Az adatokból kitűnik, volt olyan település, ahol pár nap alatt háromszor, illetve négyszer is kiöntöttek a patakok. A csíki települések közül ilyen helyzetben volt Gyimesközéplok, ahol május 24-ről 25-re virradóan, a következő éjszaka, majd 26-án és június 2-án is árvíz volt, megrongálva a vasúti töltést, 47 hidat, közel 11 km megyei utat, 18 km községi és 12 km erdei utat, illetve 2 villanyoszlopot. Az áradás elöntött továbbá 130 kutat, 113 kertet, 11 hektár kaszálót, 3 hektár szántót. Csíkkarcfalván és Jenőfalván három áradás történt május 31. és június 6. között, itt több mint 120 lakóházat és melléképületet, 120 pincét, 100 kutat, 35 hidat, 360 hektár szántóföldet és 135 hektár kaszálót érintett, megrongálva több kilométeren a megyei és községi utakat. A károkat több mint 800 ezer lejre becsülték itt. Csíkszentmártonban szintén három alkalommal volt árvíz, itt 20 lakóházat, 40 kertet és udvart, 10 hektár mezőgazdasági területet öntött el a víz, amely egy vízvezetéket és egy út menti támfalat is megrongált, a károk értékét 440 ezer lejre becsülték. Csíkdánfalván kétszer okozott károkat az áradás, 46 melléképületet, 18 kisebb, két nagyobb hidat, több mint 5 km községi utat, 2 km erdei utat, 46 kutat öntött el, illetve rongált meg a víz, a károk becsült értéke megközelíti az 1 millió lejt. 400 hektárnyi kaszáló és 300 hektár szántó került víz alá Csxicsóban, 2 km megyei, 3 km mezei és 1,8 km községi út szenvedett károkat, közel 100 ezer lejre becsülik ezek értékét. Szépvízen 23 ezer lejes kárt okozott egy út rongálása, Madarason 50 gazdaságot és kutat öntött el az ár, egy nagyobb és 10 kisebb hidat, 2 kilométeren az utcákat és a szennyvízelvezető rendszert rongálta meg. Csíkszentmihályon és a hozzá tartozó településeken 46 melléképületet, 22 pincét elöntött a víz, megrongált 4 hidat, valamint 4,8 km megyei és községi utat is. Csíkpálfalván 1 km-es szakaszon a megyei utat öntötte el az árvíz. Kászon községben 176 melléképület, 20 kút, 150 hektár mezőgazdasági terület, 4 híd volt érintett az áradás által, amely károkat okozott 4,5 km községi úton, 1,5 km megyei és 1,5 km mezei úton. 1,7 km-en az utcákban és 1,5 km csatornahálózatban is. Az okozott károk értékét 800 ezer lejre becsülték. Csíkrákos esetében 1 km községi, 1 km mezei út, 40 hektár szántó és 50 hektár kaszáló jelenik meg a statisztikában mint vízzel elárasztott terület. Csíkszentkirályon 25 hektár legelő és kaszáló, 7,5 hektár szántóföld, 1,1 km utca volt érintett az áradás által. Sokkal jelentősebbek a károk Madéfalván, ahol 400 pincébe és alagsorba, 400 kútba és a Zöld Péter Általános Iskolába hatolt be a víz, amely elöntött 300 hektár mezőgazdasági területet, és közel 1 kilométer községi utat, illetve 10 hidat rongált meg. A károk értéke meghaladja a 440 ezer lejt – derül ki az összesítésből. Csíkszentsimon is árvízkárokat szenvedett, itt 600 hektár legelő és kaszáló került víz alá, 8 km erdei út, 2 km községi út rongálódott meg, és 25 pincét is elöntött a víz. Az árvízkárokat itt több mint 1,5 millió lejre becsülik. Csíkszentimre esetében 11 pince és alagsor, 6 km erdei út, 123 hektár mezőgazdasági területet érintett az áradás, Tusnádon pedig 2,3 km erdei utat, 2,3 km községi utat, 110 hektár kaszálót és legelőt, illetve 7 pincét. Csíkszeredában 10 kutat, 4 hidat és 25 hektár mezőgazdasági területet öntött el, illetve rongált meg az árvíz. Kovács Attila Székelyhon.ro 2017. október 25.Cserkészet régen és ma: nem az egyenruha a lényegKirándulás, portyázás, a természetjárás alapjainak elsajátítása, a néptánc, népdalok és hagyományok megismerése, sport, sok-sok barát, valamint játék, játék és játék. Annak ellenére, hogy egyre nehezebb bevonzani a gyerekeket a sok más elfoglaltságuk miatt, mégis sokan igénylik, hogy mindebben részük legyen. A cserkészet – akárcsak régebb – ma is az életre nevel, játékosan. Egy életforma volt – emlékszik vissza a csíkszeredai Ajtony Gábor, amikor felkeresem, hogy a cserkészettel kapcsolatos emlékeiről meséljen. A 85 éves férfi a kicsi magyar világban volt kiscserkész, nem is akárhol, a magyar cserkészet „fővárosában” Gödöllőn. Gödöllőn tartották ugyanis a IV. Dzsemborit, azaz a cserkészek négyévenként megszervezett világtalálkozóját 1933-ban (azóta sem volt Magyarországon dzsembori), amelyen személyesen Bi-Pi, azaz lord Robert Baden-Powell, a cserkészet megalapítója, valamint a magyar tiszteletbeli főcserkész, gróf Teleki Pál is részt vett. 1939-ben pedig ugyancsak Gödöllő volt a színhelye az első Leánycserkész Világtalálkozónak, a Pax Tingnek. Ezek az események pedig nagy lendületet adtak a cserkészmozgalom kibontakozásának. Amikor Ajtony Gábor mintegy tíz évvel a gödöllői dzsembori után a premontrei egyházi iskolába került, érződött még a világtalálkozó hatása. Mint mesélte, kitüntetés volt, ha valaki jelentkezhetett cserkésznek. Bizonyítani kellett, hogy magaviselete és a tanulmányi eredményei jelesek, majd az osztályfőnök javasolhatta, hogy jelentkezhet, ugyanakkor mindehhez a szülői beleegyezés is szükséges volt. „A sors úgy hozta, hogy a jó szüleim egy kicsit távolabbi gimnáziumba küldtek, így kerültem Gödöllőre a premontreiekhez. Felvettek kiscserkésznek, úgynevezett farkaskölyöknek. Akkor 11 éves voltam, voltak a kiscserkészek, a cserkészek, a felnőtt cserkészek és az öreg cserkészek. Külön élmény volt felvenni a khakiszínű inget, a rövid nadrágot, a térdharisnyát. A vállán pánt volt, azért, mert a próbázások alkalmával attól függően, hogy hogy sikerült-e, oda egy-egy piros-fehér-zöld szalagot kaptunk. A külvilág számára ez volt a »rangjelzés«, és ezt örömmel viseltük” – emlékezett elérzékenyülve az öregcserkész. Közben egy kis könyvecskét vesz elő, mint mondja, valószínű az egyetlen példány ez Csíkban. A gödöllői világtalálkozó alkalmából kiadott könyvből részletes képet kapunk arról, hogy hogyan is zajlott a magyarországi találkozó: a részletes program, leírások, résztvevők névsora is olvasható benne. A dzsemborit szervezők között pedig ott találjuk a premontrei iskola tanári karát is, az igazgatóval együtt. „Ők irányították nagyon okosan és körültekintően a tevékenységünket. Játékosan tanítottak meg sok mindenre. Például, hogy hogyan viselkedjünk a társadalomban, a természetben, az utcán, a járművön stb. A tíz cserkésztörvény tökéletesen lefedi az egész emberi tevékenységet, tisztességes, becsületes, pontos, fegyelmezett életmódot követel. De megtanítottak tüzet gyújtani, oltani, tájékozódni, az elsősegély alapjaira, arra, hogy hogyan kell két cserkész összefogja a kezét, hogy a másikat el tudja vinni az ölébe. Ilyen praktikus dolgokat” – mesélte Ajtony Gábor. Mint mondta, sajnos nagyon rövid ideig lehetett kiscserkész, de így is életre szóló élményeket szerzett a táborozások és a tevékenységek alkalmával. Ám jött a háború, haza kellett jönnie. A kommunizmusban aztán betiltották a cserkészetet. Gabi bácsi szerint a pionírszervezet sok mindent átvett a cserkészettől. „Természetesen egészen más töltelékkel, mert a cserkészelvek alapja az Isten, haza, ember. A struktúrát vette át, az egyenruhát, a nyakkendőt, a négyszöget, a zászlófelvonást, a tábort stb. Később, amikor 1990-ben újjáalakult a cserkészet Romániában, a szülők részéről volt egyfajta távolságtartás, mert nagyon nagyon benne volt az emberekbe, a tudatuk alatt a pionír szellem, és az azzal kapcsolatos kellemetlen emlékek. Ugyanúgy, mint a falusi embereknél a kollektivizálás, hogy nem akarnak szövetkezni. Ez a régi beidegződéseknek a megcsontosodása, hogy nem tudnak ezektől a rossz emlékektől szabadulni. Volt, aki azt mondta, hogy ez egy fasiszta, félkatonai szervezet. Nem! A félkatonai szervezet a leventék voltak. De ez nem volt az, fegyvert soha nem adtak a kezünkbe” – nyomatékosította. Új idők jöttek Amikor a rendszerváltás után 1990-ben többen is összefogtak, hogy újjáalakuljon a romániai magyar cserkészet, Ajtony Gábor is ott volt. „1990 februárjában a gimnázium (ma Márton Áron Főgimnázium) tanári szobájában megalakult a Romániai Magyar Cserkészszövetség Eigel Ernő igazgató elnökletével. Engem is meghívtak oda, mint öregdiákot. Megalakítottuk a szövetséget, amely aztán nagy tortúrának volt kitéve, mert be akarták tiltani. Törvényszéki ügy lett a dologból, Hajdú Gábort kérték fel, hogy képviselje a szövetséget. „Ez egy hosszas huzavona volt, mert azt mondták, akik támadták, hogy ez egy irredenta, fasiszta szervezet. Később kiderült, hogy a románoknak is volt cserkészszövetségük” – elevenítette fel az öregcserkész. Szintén februárban újjáalakultak a cserkészcsapatok Székelyudvarhelyen és Kolozsváron is. Májusban Szárhegyen pedig megtartották az RMCSSZ alapító közgyűlését és lefektették ennek a szabályzatát, országos elnökséget választottak. „Más volt a cserkészet akkor és más most. Az idők változnak, a feltételek, a közgondolkodás megváltozott. A cserkészet egy életre nevelő ifjúsági intézmény volt. Szellemileg, fizikailag neveltek az életre. Megtanítottak viselkedni, beszélni, a pontosságra, az igazmondásra. Valláserkölcsi szempontból is és fizikálisan is jót tett az ifjúságnak a cserkészet” – összegzett Ajtony Gábor. Régi kalandjaim Kik ezek, hogy ennyi gyereket össze tudtak szedni? – tette fel a kérdést egy ismerősöm, amikor szeptember végén a csíkszeredai központi parkban egy nagy csoport – különböző korosztályú – kipirult arcú gyereket figyeltem, akik önfeledten merültek el a csapatjátékban. Régi kalandok jutottak eszembe, éjszakai túrázások, felderítő akciók, tábortűz melletti éneklések, hideg patakban fürdések, combközépig érő hóban való gyaloglások, pityókástokány-főzések, métázások, számháborúzások. Az őrsünket, amelynek vezetője voltam, Margarétának hívták, meg kellett tanuljuk felhímezni a nevet az ingünkre, azt, hogy pontosan jelenjünk meg a foglalkozásokon és számtalan, akkor játéknak vett dolgot, amelyeknek aztán a nagybetűs életben bizony gyakran hasznát vettem. Például tudok biztonságosan tüzet gyújtani kiránduláskor, utazáskor csak a legszükségesebbet összepakolni, és a kullancskiszedő tudásomat is volt, hogy be kellett mutassam. Noha azt mondják, hogy akit egyszer felavattak cserkésznek, az élete végéig az marad, ma már nem vagyok aktív cserkész. Nosztalgiával és enyhe irigységgel néztem csíkszeredai 104. Ady Endre Cserkészcsapat toborzóján a jelentkezőket, akiknek még csak most kezdődik a nagy kaland. Azóta már egy táborozáson is túl vannak. Kicsivel többek lenni A Csík-körzeti cserkészcsapatok találkoztak és tartottak három napos regös tábort Csíkrákoson, ahol a regös hagyományokat szerették volna megmutatni, és a hagyományos mesterségeket megismertetni a cserkészekkel, kiscserkészjelöltekkel. Itt beszélgettünk néhány vezetővel arról, hogy mit tud ma nyújtani a cserkészet. „A kilencvenes évek elején ténylegesen nem volt nagyon más, sokan lehetőséget láttak benne, hogy ennek keretében az ifjúsággal foglalkozzanak, egyengessék. Nagyon sok csapat alakult akkor, ennek a lendülete eltartott a kilencvenes évek végéig. Megvolt a lelkesedés, de nem tudtuk, hogyan kéne csinálni. Magyarországról jöttek cserkészek, mutatták meg a mintát. Bele kellett tanuljunk és ki kellett alakítsuk, hogy Erdélyben mi a sajátosságunk, ami az itteni nevelő munkát elő tudja segíteni. A legfontosabb, hogy ez egy példa és egy szolgálat. Jelenleg – főleg városon – a cserkészet más tevékenységekkel is versenybe kell szálljon. Nehezebb megszólítani a fiatalokat és ez érződik a csapatoknál is. Amit mi kínálunk a cserkészpedagógiában, az egy hosszú távú elköteleződést jelent. A munkát képzett vezetők irányításával végezzük, akik hosszú éveken keresztül készülnek fel erre” – magyarázta Borka Botond, a 104-es Ady Endre Cserkészcsapat vezetője, a Csík-körzeti csapatok ügyvezetője, aki 1998-ban csatlakozott a mozgalomhoz. Szőcs Szilveszter, a madéfalvi 134-es Tamás András Cserkészcsapatnak a vezetője és a Csík-körzet vezetője 2002-ben ismerkedett meg a mozgalommal. Úgy véli, akkor teljesen más volt a cserkészet, mint ma, ami nem változott, az a Bi-Pi által is hangsúlyozott: Isten, haza, embertárs. „Amikor felvesszük a cserkészinget, a cserkésznyakkendőt feltesszük, egy kicsivel többek kell legyünk. Megvan a célunk, hogy emberebb emberek, magyarabb magyarok kell legyünk mi, cserkészek. Orvosnak, pedagógusnak, szakmunkásnak a gyermeke itt mind egyforma” – fogalmazott. Szerinte az a jó a cserkészetben, hogy nincs megkülönböztetés. „Lehet, hogy rosszul hangzik több helyen is, hogy egyenruha, mert hozza a régi rendszerből, hogy egyenruhában jártunk iskolába, de nem ez a lényeg. Nem azt idézzük, hanem hogy mindenki egyenlő. A cserkésztörvényekben is benne van: a cserkész minden cserkészt testvérének tekint” – hangsúlyozta. Az úgynevezett középcsíki falvak csapatainak kialakulásában Fodor Csaba személye meghatározó volt. „Annak idején, amikor itt elindult Rákoson a cserkészkedés, nem is volt toborzás. Csaba bácsi megemlítette a szülőknek, ők pedig küldték, hogy menjünk, mert ez egy jó lehetőség számunkra, hogy ki tudjunk törni a mindennapokból, hogy ne csak iskolába járjunk, vagy nyáron ne csak takarni menjünk. Akkoriban nem volt anyagi lehetőségünk kirándulni az országba, vagy akár külföldön. Nyaranta mindig azt vártuk, hogy mikor lesz cserkésztábor, az volt nekünk a legnagyobb élmény” emlékezett Fodor Eszter, a csíkrákosi Csíkrákosi Zöld Péter cserkészcsapat segédvezetője. Szerinte vidéken talán még mindig több motivációt éreznek a gyerekek arra, hogy bekapcsolódjanak a cserkészéletbe, mert a szülők nem érnek rá, hogy foglalkoztassák őket. „Mi az idén úgy toboroztunk, hogy kerettörténetként egy népmesét választottunk. Meg kell találni a módját annak, amivel rá lehet vezetni arra a gyerekeket, hogy induljanak el ezen az úton és hogy a cserkészet jó dolog” – vélte a cserkészlány. Mindhárman úgy gondolják, hogy noha változnak az idők, és egyre több intelligens kütyü vesz körül, de az az alapvető igényük a gyerekeknek, hogy játszanak, megmaradt. A cserkészvezetők hangsúlyozták: a cserkészet egy életre szóló kaland, amely minden cserkésznek alakítja a sorsát. „A cserkész egy munkaközösségben is cserkészként tud dolgozni. Az őrsi foglalkozásokon kialakul egy csapat, tudják, hogy ők összetartoznak. „Biztos vagyok abban, hogy amikor egy cserkész elkerül egy munkahelyre, akkor tud kommunikálni az emberekkel, tud csapatban dolgozni. A cserkészetben mind csapatban dolgozunk, mindenkinek megvan a feladata, hogy mit kell csináljon. Önállóságra, pontosságra, rendre nevel. A mai világban az egyik legfontosabb dolog a pontosság, amikor rohanunk ide-oda, nem érjük utol magunkat, hogy az időnket osszuk be és másnak az idejét ne raboljuk. És ha tudom, hogy az életem egyenesben van, tudom, hogy mikor mi következik egymás után, teljesen másképp lehet reagálni a kihívásokra” – mutatott rá Szőcs Szilveszter. Csíkban tíz csapat működik, körülbelül háromszáz cserkészt foglalkoztatva, Erdélyben kilenc körzet van, több mint hatvan csapattal, mintegy 2500 aktív cserkésszel. És ezek az emberek mind azon dolgoznak, amit Bi-Pi utolsó levelében ajánlott: igyekeznek ezt a világot egy kicsit jobb állapotban maguk mögött hagyni, mint ahogy találták. Péter Beáta / liget.ro lapozás: 1-30 | 31-38
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
